DE HU EN

„Védjegy“ bevezetése a szociális vállalkozások részére

Workshop a szociális gazdaság képviselőinek részvételével 2013. március 21-én a HUB Vienna rendezvényhelyiségeiben

markentreffen210313_dsc_0341.jpg

 

A szociális vállalkozások, szociális projektek képviselőivel és más érdekeltekkel közösen a HUB Vienna rendezvényhelyiségeiben a szociális vállalkozások termékei és szolgáltatásai részére minőségi védjegy bevezetésének lehetőségéről tartottuk megbeszélést.

 

A határon átnyúló „SoPro HU-AT" EU-s projekt keretében 2014 júniusáig védjegy bevezetését tervezzük. A védjegy tulajdonosa „a szociális gazdaságban előállított termékek platform" lesz, amely a 9 osztrák illetve magyar projektpartner munkaszervezeteként működik.

 

A bdv austria stratégiai partnerünkkel első közösen szervezett rendezvényünkön a megvitatott témák között nem csak a védjegy szerepelt. A CSR területén aktív gazdasági vállalkozásokkal és közintézményekkel közös platformba tömörülés lehetőségeit is körüljártuk. A résztvevők egybehangzó véleményen voltak a tekintetben, hogy „a szociális gazdaságban előállított termékek platform" komoly potenciállal rendelkezik ahhoz, hogy összekötő szerepet töltsön be a megbízók igényeinek és a szociális vállalkozások lehetőségeinek összehangolására.

 

Nyílt és parázs vita bontakozott ki a „védjegy" kapcsán. A SoPro célja, hogy a „gazdaság, szociális gazdaság és közintézmények" szereplőivel közösen egy minőségi védjegyet fejlesszen ki, amely megfelel a fenntarthatóság kritériumainak, vagyis környezeti és regionális szempontokat is figyelembe vesz a szociális gazdaságban előállított termékek és szolgáltatások létrehozásánál. Több szociális vállalkozás részére is előnyt és támogatást jelenthet a minőségre való törekvésben és a gazdasági vállalkozásokkal történő együttműködésekben.

 

Másrészt elhangzott olyan vélemény is, amely szerint ésszerű lenne egyetlen védjegyet létrehozni minden a szociális gazdaságban előállított termék és szolgáltatás összességére, mivel a kifejezetten „minőségi termékek" és külső együttműködések aránya nagyon alacsony. Természetesen a védjegyfejlesztés ezen megközelítése is egy lehetőség, a „SoPro" projekt azonban ezt nem tudja képviselni.

 

A SoPro széles együttműködéssel nemzetközi „fenntartható védjegyet" hozna létre, amely mindenképpen megjelenhet más minősítési folyamatok mellett is. A kibővített munkaerőpiac minden létesítménye használhatná ezt a védjegyet, úgy is, mint a „termékek és szolgáltatások tanúsító védjegyét".

 

A szociális gazdaság Bécsből, Alsó-Ausztriából, Burgenlandból és Stájerországból érkezett több képviselője mellett a magyar projektpartnerek illetve szakértők is képviselték magukat az eseményen. Ők a vitában főleg a védjegyben rejlő lehetőségeket emelték ki, amely fontos szerepet játszhat a szociális vállalkozások termékeinek és szolgáltatásainak piacra segítésében.

 

A következő alkalommal a „védjegy" és a „SoPro platform" témakörét vitatjuk meg a CSR területen aktív cégekkel és közintézményekkel. 2014 közepéig a folyamat lezárul.

 

Szeretnénk megköszönni minden szociális vállalkozás és érintett részvételét és örömmel várjuk a további közös munkát!

 

 

Fotos © Komunitas OG / Michael Kutschera


./files/Eine ./files/Eine ./files/Eine ./files/Eine ./files/Eine ./files/Eine ./files/Eine ./files/Eine ./files/Eine ./files/Eine ./files/Eine ./files/Eine

Markenentwicklung 20130321: 24.Apr.2013 Teilen Share on Google+