DE HU EN

„A szociális gazdaságban előállított termékek“ projekt a 2013. június 19-i 2. Green Care konferencián Bécsben

2._gc_tagung__246___c__poncioni.jpg

Több mint 200 érdeklődő résztvevő a szociális-, képzés- és egészségügyi politika, a munkaügyi hivatal, a mezőgazdaság, valamint a gazdaság, non-profit szervezetek, ernyőszervezetek és a tudomány tisztségviselői, vezetői és képviselői találkoztak tegnap a schönbrunni HBLFA-ban a második Green Care konferencián. A résztvevők a Green Care kísérleti projekt jövőbeni stratégiai irányvonalait ismerhették meg, valamint információkat kaptak a már működő Green Care kísérleti cégekről.

 

„A Green Care projekt segítségével 2011 márciusa óta az élelmiszer és a mezőgazdasági vállalkozások környezeti kompetenciája a szociális kompetenciával került kibővítésre. A gazdák valamint más szektorok által tanúsított komoly érdeklődés is igazolja, hogy a projektnek van jövője. A Green Care hozzájárul az élelmiszerek minőségének javításához. Zöld oázisok kialakítása tervezett többek között idősek, gyerekek és fiatalok valamint fogyatékkal élők és pszichoszomatikus betegek részére. Ezen túl új munkahelyek is létrejönnek, amely egy olyan minden fél számára előnyös helyzetet teremt, amelyet támogatni szükséges", nyilatkozta Ing. Franz Windisch parlamenti képviselő, a bécsi mezőgazdasági kamara elnöke.

 

„A mezőgazdasági vállalkozások jelenleg a kedvezőtlen gazdasági környezet miatt gyakran arra kényszerülnek, hogy kiegészítő bevételi források után nézzenek. A diverzifikáció főleg a kis cégek számára lehetőség. A Green Care a tradicionális egészségügyi és szociális ellátásokat nem pótolhatja, hanem kiegészítő, a természethez is kapcsolódó specifikus kínálatot teremt" csatlakozott az előtte szólóhoz Robert Fitzthum, a bécsi mezőgazdasági kamara igazgatója.

 

A Green Care projektvezetője, Nicole Prop indította el az előadássorozatot egy aktuális ausztriai Green Care jelentéssel. DI Markus Hopfner, az egészségügyi minisztérium részéről előadásában a következő programozási időszakot érintően általánosságban beszélt a vidékfejlesztésről és arról, hogy a Green Care ennek kapcsán milyen szerepet tölthet be. Dr. Christian Operschall, a BMASK képviseletében beszélt azon fontos célkitűzésről, hogy az emberek sokáig egészségesek és keresőképesek maradjanak főleg azért, hogy a betegségek miatti korai nyugdíjazásokat elkerüljék. „A Green Care kezdeményezések munkaerőpiac-politikai szempontból mindenképp innovatív lehetőséget kínálnak arra, hogy bizonyos célcsoportokat újra beintegráljanak a munkaerőpiacra" emelte ki beszédében Dr. Operschall, a nemzetközi munkaerőpiac-politikai csoport vezetője. DI Johannes Fankhauser, az Ausztriai Mezőgazdasági Kamara „vidékfejlesztés, képzés és tanácsadás" szakmai részlegének vezetője a konferencia első részét egy rendkívül érdekes előadással fejezte be, melynek témája a jövőképes vidékpolitika volt, amely szintén foglalkozik a Green Care-rel.

 

Green Care kezdeményezők beszámolója a gyakorlatról

Mag. Martina Kotzina, az Esperanza elnevezésű első ausztriai pedagógiai központ alapítója, amely rászoruló, problémás családokban élő fiataloknak nyújt nevelési és lakhatási támogatást. Az ugyanazon elnevezésű parasztgazdaságban szociál-pedagógiai és terápiás munkát végeznek. A lakóközösség életterében az állatok is részei a mindennapoknak. Petra és Johann Steiner izgalmas előadását tartottak a sokoldalú ápolási szolgáltatásról, amelyet idős embereknek nyújtanak egy parasztgazdálkodásban. Az előadók arról is beszámoltak, hogy a mezőgazdaság és az ápolás az Adelwöhrerhof parasztgazdálkodásban hogyan működik.

 

A Green Care projekten keresztül létrejött egy együttműködés az ÖKO Landgut Sonnenfeld, egy gänserndorfi szociális bio-parasztgazdálkodás és „A szociális gazdálkodásban előállított termékek" platform azonos elnevezésű projektje között. Az együttműködést Ursi Köstl és Franz Rybazcek mutatták be. Gazdáknak illetve a fenntarthatóság iránt érdeklődő személyek részére érdekes együttműködési lehetőségekről is beszámoltak.

 

A konferencia szünetében, valamint a rendezvény után a résztvevők megkóstolhatták az LFS Gaming tanulói által elkészített büfé gasztronómiai kínálatát. Ezen kívül lehetőségük nyílt arra is, hogy az előadásokról és a vitabeszélgetésekről további 20 Green Care aktivistával és együttműködő partnerrel a Green Care információs standnál eszmét cseréljenek, és a hálózati együttműködésekbe bekapcsolódjanak.

 

A népszerű konferencia végén az LGV Frischgemüse nagyvonalú felajánlásának köszönhetően minden zöldséget kedvelő résztvevő kapott egy csomag mini uborkát. Johann Spindler, 21. kerületi bécsi gyümölcsész 300 db almát ajánlott fel a rendezvény résztvevőinek. Az LK Wien és a Green Care csapata szeretné ezúton is köszönetét kifejezni a további támogatásért a következő cégeknek: Niederösterreichische Versicherung, Raiffeisenlandesbank Niederösterreich-Wien AG, Österreichische Hagelversicherung, Bundesministerium für Arbeit, Soziales und Konsumentenschutz, Biosphärenpark Wienerwald. Különös köszönet illeti az LFZ Schönbrunn-t, akik a rendezvénynek kitűnő helyszínt biztosítottak.

 

A Green Care projekt

2011 márciusa óta a Green Care az osztrák gazdálkodók élelmiszer-és környezeti kompetenciáit egy szociális komponenssel bővíti. A Green Care a Bécsi Mezőgazdasági Kamara egy kísérleti projektje, amely állami, tartományi és európai uniós támogatást is kap. Számos terméket és szolgáltatást a jövőben szociális szervezetek és intézmények együttműködésével gazdálkodások kínálnak. A diverzifikációs projekt arról szól, hogy egész Ausztriában, a már létező területek mellett, mint pl. a turizmus (pl. falusi turizmus) és a közvetlen értékesítés (pl. finomságok az őstermelőktől) egy szociális területtel – a Green Care-rel bővül. A gazdálkodók kibővített termékpalettája olyan területeket foglal magába, mint a pedagógia, az ápolás és gondozás, a terápia és a szociális munka. „A Green Care projekt – melynek keretében az emberek kinyílnak" ideális összekötő funkciót tölt be a mezőgazdaság és a lakosság, az ember,- állat- és természet között.

 

Landwirtschaftskammer Wien (Bécsi Mezőgazdasági Kamara)

A Landwirtschaftskammer Wien (LK Wien) törvényben előírt érdekképviseletként 1957 óta képviseli a bécsi gazdálkodók, kertészek és borászok érdekeit. Az LK Wien a folyamatosan változó keretfeltételek mellett mintegy 700 tagot támogat és új, sokoldalú tanácsadói szolgáltatásokkal áll a tagok rendelkezésére. Az ingyenes alaptanácsadástól egészen egyéni céges tanácsadásra is lehetőség nyílik. Az LK Wien a törvényben előírt feladatai mellett a mezőgazdasági vállalkozásoknak képzéseket, és továbbképzéseket is kínál, valamint kompetenciájával támogatást nyújt a piaci értékesítésben és a pályázati lehetőségek kiaknázásában.

 

Landwirtschaftskammer Wien | sajtóügyek osztálya

Ing. Robert Fitzthum, kamaraigazgató

Tel: + 43 1 587 95 28-26 / Fax: + 43 1 587 95 28-21

E-mail:

 

A téma kapcsolattartója:

Nicole Prop BA Econ

Tel: + 43 1 5879528-28

E-mail:

./files/Greencare Tagung 19. Juni 2013 ./files/Greencare Tagung 19. Juni 2013 ./files/Greencare Tagung 19. Juni 2013 ./files/Greencare Tagung 19. Juni 2013

20130619_Greencare Tagung: 12.Aug.2013 Teilen Share on Google+