DE HU EN

SOPRO védjegy kidolgozása a CSR-nek megfelelő termékeknek

20130614_markenentwicklung_wb_p1050364.jpg

2013. június 14., Seminarheuriger Grand, Absdorf

 

A gazdasági és a szociális vállalkozások közös együttműködésében előállított fenntartható minőségi termékek minősítésének és piacra segítésének közös kidolgozása és elindítása

 

„A jövő fenntartható!" - erről egyre több cég meg van győződve. A cégek társadalmi feladatai a gazdasági tevékenységeikkel is összefüggésben állnak. „A szociális gazdaságban előállított termékek" projektben a privát cégek, közintézmények, és a szociális gazdaság szereplői egymás megbecsülésével közösen dolgoznak fenntartható termékek és szolgáltatások fejlesztésén és megvalósításán.

 

Június 14-én kezdtük el a munkát olyan lelkes vállalkozókkal és munkatársakkal, akik már rendelkeznek tapasztalattal, ill. eredményeket tudnak felmutatni a „szociális gazdaságban előállított termékek" kapcsán. A célunk összegyűjteni a kívánalmakat és követelményeket, azért hogy az Ausztriában és határain túl zajló védjegyfejlesztési folyamat alapjait közösen megteremtsük.

 

Dr. Dietmar Kanatschnig nyitotta meg a rendezvényt bevezetőjével, melynek címe „a CSR mi módon tud megváltoztatni egy vállalkozást". Komoly érdeklődés övezte a rendezvényt, és az alábbi cégek képviseltették magukat: Metaflex Kanttechnik Gmbh, Vermigrand Naturprodukte GmbH, BENE Büromöbel AG, Druckerei Janetschek valamint az Ökolandgut Sonnenfeld. Számos projektpartner és stratégiai partner, mint az alsó-ausztriai tartomány gazdasági részlege, valamint az alsó-ausztriai kerületi agrárhivatal képviselői aktívan részt vettek a vitában.

 

A workshop eredményeit a projektcsapat összegyűjti, és a további munkához kiértékeli. Köszönet az aktív részvételért!

 

Fotók: ©A szociális gazdaságban előállított termékek platform


./files/20130614_markenentwicklung_wb_p1050339.jpg ./files/20130614_markenentwicklung_wb_p1050343.jpg ./files/20130614_markenentwicklung_wb_p1050344.jpg ./files/20130614_markenentwicklung_wb_p1050346.jpg ./files/20130614_markenentwicklung_wb_p1050353.jpg ./files/20130614_markenentwicklung_wb_p1050354.jpg ./files/20130614_markenentwicklung_wb_p1050356.jpg ./files/20130614_markenentwicklung_wb_p1050358.jpg ./files/20130614_markenentwicklung_wb_p1050359.jpg ./files/20130614_markenentwicklung_wb_p1050360.jpg ./files/20130614_markenentwicklung_wb_p1050364.jpg ./files/20130614_markenentwicklung_wb_p1050365.jpg

20130614_Markenentwicklung WB: 12.Aug.2013 Teilen Share on Google+