DE HU EN

SOPRO- a fenntartható beszerzés védjegye

20130626_markenentwicklung_oe_dsc_1014.jpg

2013. június 26., St. Hippolyt képzőközpont, St. Pölten

 

CSR védjegy közintézmények részére – kívánságok, feltételek, elvárások és ötletek

 

„A szociális gazdaságban előállított termékek" projektben a közintézmények, privát cégek és a szociális vállalkozások szereplői egymást megbecsülve közösen dolgoznak fenntartható termékek és szolgáltatások kifejlesztésén és megvalósításán.

 

Június 26-án 15 érintett találkozott egyrészt a közintézmények képviseletében, valamint az ausztriai és magyarországi projektpartnerek részvételével. A megbeszélés keretében megvitatásra kerültek a közös védjeggyel kapcsolatos kívánalmak, feltételek és elvárások.

 

Dr. Dietmar Kanatschnig bevezető előadást tartott arról, hogy „a megfelelően értelmezett CSR a társadalmat milyen módon tudja fenntarthatóan megváltoztatni" és egyben a workshop moderátori szerepét is betöltötte.

 

A fő téma a közbeszerzés volt.

 

A rendezvény célja, hogy a védjegyfejlesztési folyamat alapjait Ausztriában és határain túl meghatározza. „A szociális gazdaságban előállított termékek" platformja az eredményeket összegyűjti és a további munkához kiértékeli. Köszönet a nagyszerű munkáért!

 

Fotók: ©A szociális gazdaságban előállított termékek platform


./files/20130626_markenentwicklung_oe_dsc_1007.jpg ./files/20130626_markenentwicklung_oe_dsc_1009.jpg ./files/20130626_markenentwicklung_oe_dsc_1010.jpg ./files/20130626_markenentwicklung_oe_dsc_1011.jpg ./files/20130626_markenentwicklung_oe_dsc_1014.jpg

20130626_Markenentwicklung OE: 12.Aug.2013 Teilen Share on Google+